Mezőgazdasági utak fejlesztéséhez támogatás igénylése

Megjelent az Európai Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez a 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 111/2011. (XI.24.) VM rendelet.
A rendelet alapján vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe lehetőleg természetbe illő, környezetbarát, helyi alapanyagok felhasználásával külterületi mezőgazdasági út építéséhez, felújításához, szélesítéséhez, valamint a beruházással érintett mezőgazdasági úthoz közvetlenül kapcsolódó, és azzal együtt megvalósuló árkok, padkák, rézsűk, támfalak, hidak, átereszek, a csapadékvíz elvezetését biztosító egyéb létesítmények létesítéséhez, felújításához, az építési normagyűjteményben (ÉNGY) megtalálható forgalomtechnikai eszközök beszerzéséhez.
A rendelet alapján csak olyan közcélú mezőgazdasági utak támogathatók, melyek vízelvezetése biztosított, egyik végpontjukon közvetlenül elérik a mezőgazdasági földterületet, illetve tanyát, majort, míg másik végpontjukon közvetlenül vagy közvetetten (legfeljebb egy – folyamatos, akár több helyrajzi számon nyilvántartott – szilárd burkolatú úton keresztül) számozott közúthoz kapcsolódnak. A telepi utak nem támogathatóak.
Támogatás igénybevételére jogosult a helyi önkormányzat, továbbá a mezőgazdasági termelő, ha a mezőgazdasági üzemének mérete meghaladja a 4 európai méretegységet.
Az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési határozat jogerőre emelkedésétől számított 5 év.
A rendelet alapján nyújtható támogatás keretösszege 10 793 308 eurónak megfelelő forintösszeg, de legfeljebb 3,0 milliárd forint. A jóváhagyható támogatás összege támogatási kérelmenként legfeljebb 215 866 eurónak megfelelő forintösszeg, a támogatás mértéke az elszámolható kiadások 75%-a.
Nem támogatható az a támogatási kérelem, amelyben a jóváhagyható támogatás összege nem éri el a 4000 eurónak megfelelő forintösszeget.
A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke nem haladhatja meg, az ÉNGY-ben szereplő tételekre vonatkozóan az ÉNGY szerinti referenciaárat.
A támogatási kérelmet 2012. január 1. és 2012. január 31. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, az MVH által rendszeresített, a honlapján közzétett formanyomtatványon. A támogatási kérelem benyújtási időszakot követően hiánypótlásnak helye nincs.
A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, határozatát pedig a 1. mellékletben meghatározott pontrendszer és az abban meghatározott dokumentumok, adatok alapján végzett értékeléssel és rangsor állításával hozza meg.

Kollerné Vámos Zsuzsanna– ÚMVP tanácsadó
Tel: 30/ 298-5148
E-mail: vamos.zsuzsanna@agrarkamara.hu